mindig is.

mindig is szerelmes voltam. most is. ilyen mindenféle ábrándokba. hihetetlen. nem is volt olyan, hogy ne lettem volna. már oviban is. annyira hetero vagyok, hogy jobban már nem is lehetnék. ezt nehéz bevallani manapság. de ez van. egy nővel élek, ő legjobb valaha, mégsem vonzott, sose. Hát így. nagyon hiányzik, hogy beszéljenek hozzám magyarul. Van, aki nagyon szépen tud beszélni, valamiért erre nagy igényem van. egyre nagyobb. arra, hogy azt tudja mondani párfüm, és nem azt, hogy parfüm, hogy a pártfis pártfis legyen, a párdon pedig párdon. ezt nem is értheti az, aki nem élt Budapesten. Budapest, Budapest.... minden mocskával együtt megszerettem. az éjszakát, amikor végre nyudgodt, a nappalt, amikor tele vannak az utcák, menzák, kávéházak. Az éjszakát, amikor kicserélődnek az emberek, a fények, a buszok, a villamosok is alszanak. Azt, hogy a belvárosban lakom, öt percen belül van a pékség, a bolt, a lottózó, a bútoros, a lámpaszervíz, a legközelebbi drogéria, ruhabolt, zöldséges. Nem kell messzire mennem semmiért. Minden itt nyüzsög körülöttem. Mégsem, mégsem találom őt, akibe szerelmes vagyok, akivel egyszer boldog lennék, ha. Ráadásul, jól érzem magam egyedül. mindig is vele akartam lenni, most mégsem hiányzik. csak a szeme, a haja, a bőre, meg az illata, a beszéde. más nem. a zoknija nem, meg a fogkréme sem, meg az sem, hogy reggelit csináljak neki, meg a fürdése sem, hogy csobogjon a víz. egy ici-picit sem. mégis várom, hogy betoppanjon. de nem jön. talán holnap. mindig holnap. mindig is holnap.