2009. szeptember 14., hétfő

beton giliszták

Na most, azt tudni kell, hogy az állatok a városok miatt egyre kisebb élőhelyre szorultak vissza az elmúlt ezer évben. Az ember elkezdte benépesíteni Európát, és onnantól kezdve nem volt menekvés. Nem tudtak hová menni, talpalatnyi föld nem maradt nekik. Mint köztudott, az alacsonyabbrendű állatok, illetve azok az állatok, amelyek nagyobb szaporulattal rendelkeznek évente, sokkal könnyebben mutálódnak, ti. sokkal könnyebben alkalmazkodnak a környezetükhöz, mint a magasabb rendű szép szőrös, kedves kis emlősök. Az elmúlt évtizedekben Csúzdi Csaba, a híres-neves gilinyó kutató segítségével arra is fényderülhetett, hogy nem túl fényes a hazai Lumbricus terrestrisek (földi giliszták) jövője. Bár a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején nagy divat volt az Alföldön a gilisztázás, mostanra már a sok permetszer és egyéb környezeti ártalmak miatt számuk borzasztóan megfogyatkozott.
A gilisztázás nagy biznisznek indult, mint a legtöbb piramis játék. Én még eléggé gyerek voltam, szóval csak arra emlékszem, hogy az alapötlet valami olyasmi volt, hogy az ember megvesz egy hordónyi gilisztát, azt kiszórja a kertjében, mert a giliszta nagyon hasznos, mert lazítja a talajt, és jól szaporodik, és aztán be kell gyűjteni és ezek az emberek, akiktől vetted a szaporulatot felvásárolja. Így mindenki jól jár. A giliszta disztribútor is, mert még több gilisztája lesz, az is aki tenyészti őket, mert laza és porhanyós lesz a földje, de persze csak az járt jól, akitől megvette az ember és nagyon sokan sokat buktak rajta, ahogy emlékszem.
Persze, a történet most egy másik síkon folyatódik, az új évezredben, az Astoria és a Kálvin tér között, egy átmulatott éjszaka után hajnalban hazafelé. Ilynkor az ember különösen sebezhető állapotban van. Nem elég, hogy ilyenkor a barátai különböző gorombaságokat vágnak a fejéhez, minthogy hagyja abba a kornyikálást, pedig szentül megvan győződve róla, hogy neki van a legszebb orgánuma az egész Világmindenségben, meg hogy próbáljon már egyenesen menni, még különböző felfedezéseket is tesz, amelyek az életét örökre megváltoztathatják.
Szóval, ebben a delíriumos állapotban rájöttem, hogy azok a lyukak a Kálvin térnél a betongilisztáktól származnak. Rettenetesen szabályos renben sorakoztak egymás mellett, ami tökéletes példája volt a denzitás függő mortalitásnak, ugyanis egy bizonyos egyedszám felett öngyérítésben részesítették magukat. Erre az emberi társadalom teljesen képtelen Spárta óta.
Ezek a betongiliszták tökéletesen alkalmazkodtak a modernkori civilációhoz. Egészen elképesztő, hogy pontosan a Kálvin térnél leltem rájuk. Bárhol megjelenhettek volna a világon, de pont ezt a teret választották, Budapest felújításának egyik állomását. Valószínűleg ez nem véletlen. Hiszen itt Európa szívében, aholl éppen metró alagutat fúrnak tökéletes hely volt a felszínre törésre sok év lappangó mutáció után. Az a helyzet, hogy ezek az élőlények körülbelül 2- 2,5 m hosszúak és tizenöt centi átmérőjűek. A fogaik ránőtt (vagyis nem valódi) fogak, amelyeknek a kristályszerkezete nagyon hasonlatos a gyémántéhoz és a talaj mélyebb rétegeiben található szénből építik fel őket különleges és inteligens enzimeik segítségével. Minden betont tartalmazó szerkezetben képesek az előrehaladásra, különösképpen szeretik a könnyűszerkezetes szupermarketek talapzatát, a bevásárlóközpontok falait.
Mivel az ember tulajdonképpen segédkezet nyújtott nekik a kialakulásukban, ezért a mi felelősségünk is kordában tartani ezt a fajt. Kordában tartani?! Ez, igazából vétek volna egy olyan szociális közösségtől, amit gyakorlatilag senki nem tart kordában. Valószínűleg az Órásmester pontosan a betonépítményeink kordában tartására alkotta meg őket. De, amit íri akartam, hogy haszonállatként remekül helyt állnának. Ugyanis a lakótelepek bontásával állítólag eddig azért nem bajlódott senki, mert ezeket az épületeket csak TNT-vel lehet eltávolítani onnan, ahova egyszer felhúzták őket. Viszont ha ezt a feladatot betongilisztákkal végeztetnénk mindenki jól járna. Mi is, mert nem volna több lakótelep, meg a betongiliszták is, mert ez jelentős táplálékforrást jelentene nekik. Persze, ha egyszer kiszabadulnak akkor baj van. Van egy különleges érzékszervük a fej dorzális részén, ami nagy érzékenységgel megtalálja a gonosz emberek kislábujját. Gondoljunk csak bele, hogy egy bevásárlóközpontban mennyire megzavarhatja ez a vásárlóközönséget, amikor az épület falaiból random módon előbukkanó betongiliszták megszagolgatják a rosszindulatúak lábuját, majd kényesen a gyönyörtől felnyögnek. Csak amolyan giliszta módon.
Inkább megyek aludni. :)

Nincsenek megjegyzések: