sanyitól.

Amikor az emberek már nem csak a Földön éltek, hanem a Világmindenség minden táján, akkor az egyik csillag melleti bolygón dolgozott egy ember, akinek született egy fia. Nagyon örült neki, mert nagyon szeretett volna már saját gyereket, és ez akkoriban már engedélyhez kötődött. A fiú nőtt, nődögélt, elég helyes kis tizenéves fiú kerekedett belőle. Nagyon szerette a szép lányokat, nagyon fotos volt neki a szimmetria egy lány szemében. Akkoriban már a tizenkét évesek teljesen képzett munkavállalóknak számítottak. Ez a fiú űrrepülőgép-fejlesztő pilóta lett. Hihetetlenül szerette a fehéret, de akkoriban már a repülők nem fehérek voltak. Valami furcsa színük volt, olyan, amivel pont el tudtak rejtőzni az űrben. Kb. olyan, mint a cetcápáknak. Így nem látszottak a körvonalaik, nem találták meg az ellenséges világmindenség cirkálói őket. Ugyanis akkoriban már kezdett megromlani a viszony a két világmindenség között.

Na, volt egy lány is, persze a történet kedvéért. Valami művészféle lehetett. mindig alkotott valamit. Néha táncolt, néha zenélt, néha festett, néha ruhákat csinált. Teljesen eklektikusan élte az életét. Szerette az életet. Egyszerre két kanálall ette, vagy hárommal, vagy néggyel, vagy annyival, amennyi belefért a szájába. Egyszerűen nem tudott rendet tartani. Mindenféle dolgok vették körül. Még a Föld nevű bolygóról hozott magával egy sárgafülű ékszerteknőst, volt zenei eszköze, ami mindenféle hangokat adott, legfőképpen egy